„Szerény hozzájárulásunkkal segítjük péteri szolgálatát” – Angelo Sodano bíboros köszöntő szavai Ferenc pápához

„Szerény hozzájárulásunkkal segítjük péteri szolgálatát” – Angelo Sodano bíboros köszöntő szavai Ferenc pápához

2013.03.15.

Ferenc pápa március 15-én délelőtt 11 órakor fogadta az Apostoli Palota Kelemen termében a bíborosokat. A találkozó a vidámság, a barátság és a testvériség jegyében zajlott. A pápát a Bíborosi Kollégium dékánja köszöntötte a bíborosok nevében.

„Hálát adunk Urunknak, Istenünknek!” – ezzel a liturgikus kifejezéssel fordulunk egymáshoz fiatalok és idősek egyaránt, hogy köszönetet mondjunk az Úrnak az ajándékért, amit Szent Egyházának adott új pásztora által. A hála e szavaival fordulunk Önhöz, Szentatyához, hogy nagy szívvel és nagylelkűséggel elfogadta az Úr hívását: „Ha szeretsz ezeknél, legeltesd juhaimat.” (Jn 21,15)

Bizonyára fáradságos munka, de biztos, hogy a Jó Pásztor mindig Ön mellett áll majd és az égből megvilágosítja Szent Lelkével, amely mindig megfiatalítja az egyházat és folyamatosan megújítja.

Szentatya, mi bíborosok, mindannyian teljes rendelkezésére állunk, hogy Önnel együtt a születendő egyház apostoli cenákulumát alkossuk, amely a Pünkösd cenákuluma. Igyekszünk megtartani a „nyitott elmét és hívő szívet”, ahogy elmélkedési könyvében írta.

Részünkről, szerény hozzájárulásunkkal segítjük péteri szolgálatát. Elkötelezzük magunkat, hogy gyakorlatba ültessük a meghívást, amellyel Péter apostol fordult a római közösséghez a Rómaiakhoz szóló első levelében: „Szolgáljátok egymást azzal a kegyelmi ajándékkal, amit ki-ki nyert, mint Isten sokféle kegyelmének hű közvetítői… ha valaki szolgál, tegye azzal az erővel, amit Isten juttat, hogy Jézus Krisztus által mindenben megdicsőüljön az Isten.” (1 Pt 4, 10-11)

Szentatya, ezekkel a szándékainkkal kérjük vigaszt hozó áldását! – zárta köszöntő szavait Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja.

 

forrás Vatikáni Rádió