2013.02.25
Andrea Riccardi a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilapban hangsúlyozza: XVI. Benedek döntése nem a hagyományokkal való szakítás, hanem kivétel.
Riccardi megjegyzi, mekkora bizonytanság lett úrrá az embereken a Szentatya lemondása kapcsán, mindenki az okokat firtatja. Hiszen a pápák nem szoktak lemondani! II. János Pál bebizonyította, hogy a pápa a kereszten hal meg, nem száll le róla. XVI. Benedek döntése annyira egyedülálló, hogy sokan azt képzelik: súlyos problémák rejtőznek a háttérben, amelyekkel nem tud megküzdeni. A média úgy festi le az Egyházat, mintha viperafészek lenne, ahonnan ez a tiszta ember, a pápa inkább kivonul, lemond. Ám ezt ugyanazok az emberek írják, mint akik néhány évvel ezelőtt Ratzingert korunk inkvizítorának festették le, aki katonai laktanyává változtatja majd az Egyházat. Ugyanezek az újságírók ma Ratzinger pápa szelídségét méltatják, miközben befeketítik az Egyházat. Azért tehetik ezt meg, mert egy emlékezetét veszített világban élünk – hangsúlyozza.
Persze, az Egyházban vannak megoldandó problémák, de a helyzet nem drámai: problémák mindig voltak, és mindig lesznek, mert az Egyház is emberekből áll. Ám mi, keresztények hisszük, hogy az Egyházban az Úr Szentlelke él. Ezért történnek csodás dolgok, ezért vannak köztünk a karitász és az életszentség különleges példái. Danielle Mitterrand, megrögzött ateista, a volt francia köztársasági elnök felesége egyszer azt kérdezte Riccarditól: „Miért van az, hogy amikor elmegyek a világ legsötétebb bugyraiba, mindig találkozom egy szerzetesnővérrel vagy más katolikussal, aki a szerencsétlenek között él?” Riccardi megmagyarázza: ez azért van, mert az Egyházban Isten átalakítja, színükben elváltoztatja az embereket. Határozottan kijelenti: nem szégyenkezhetünk az Egyház miatt, amely a hitről beszél, a szegények barátja, a béke tanúságtevője, az életszentség szülője. Ahogy Pál apostol mondja: kincsünket cserépedényben hordozzuk. Porból lettünk, de nagy kincsünk van! Megrendültünk XVI. Benedek lemondásán: ez azt jelenti, hogy Isten népének családtagjai vagyunk, úgy tekintünk a pápára, mint apánkra.
Meg kell értenünk ezt a különleges lépést. A péteri szolgálat az Egyház kormányzása és személyes tanúságtétel egyben. II. János Pál életszentségével és lelkipásztori erejével a személyes tanúságtételt tette különleges helyre. Benedek pápa tartózkodó, alázatos lényével nem annyira a személyes tanúságtételre, mint inkább a spirituális kormányzásra helyezte a hangsúlyt. Ő maga elrejtőzött, és a hit üzenetére hívta fel a figyelmet.
Bonyolult korban lett pápa, de voltak ennél sokkal nehezebb idők is az Egyház történetében: mint az első világháború vagy a kommunista üldözés időszaka. XVI. Benedek nem az idők nehézsége miatt vonul vissza, hanem mert úgy érzi, nincs elég ereje ahhoz, hogy folytassa ezt a spirituális kormányzást. Talán úgy érzi, már megadta az Egyháznak, amit meg tudott adni. Úgy érzi, egy új pápára van szükség, aki erejével képes az evangélium tanúságtevője lenni és szembe tud nézni az egyházkormányzás új feladataival egy globalizált világban.
Ha azt akarjuk tudni, mikor mondott le utoljára egy pápa, V. Celesztin idejére kell visszamenni. Pietro da Morrone 1296-ban halt meg, válságos időben választották meg pápának, szerény, spirituális beállítottságú szerzetes volt. V. Celesztin számára nehéz volt a kormányzás a viharos időkben: lemondott. Dante Alighieri ezt gyávaságnak tartotta, az Egyház azonban szentté avatta Pietro da Morronét. XVI. Benedek pápa tiszteletét tette a sírjánál.
XVI. Benedek döntése – ahogyan V. Celesztin döntése – nincs ellentétben az elődök hordozta hagyománnyal, hanem kivételt jelent. Ezzel a gesztussal Ratzinger pápa megmutatja alázatosságát és azt, hogy nem akarja önmagát a központba helyezni. Az Egyházba vetett mély bizalmáról tesz tanúságot. Hiszi, hogy van, aki jobb lesz nála, aki képes bevezetni az Egyházat a XXI. század mélyébe.
Riccardi hangsúlyozza: a hír felett érzett fájdalom után bennünk is éppen az Egyházba vetett bizalomnak kell növekednie. Mindannyiunk dolga, az egyszerű hívőtől a püspökökig és a bíborosokig, hogy közel legyünk a pápához, és kérjük Isten Szentlelkét.
A szerző 1950-ben született Rómában, a Sant’Egidio közösség alapítója, történész, az olasz szakértői kormány minisztere.
forrás Magyar Kurír