Péter apostol székfoglalásának ünnepét a IV. század óta ünneplik az Egyház egységének kifejezésére. Szent Péter 42-ben ment Rómába és ott megalapitotta a római püspökséget, a későbbi Vatikánt. Péter még visszatért Jeruzsálembe, majd közel egy évtizedig Antiochia püspöke volt, és csak 60 körül telepedett le végleg Rómában.
Péter, a "kőszikla" kezdettől fogva az Egyház egységének és erejének a jele. Imádkozzunk a mai napon Egyházunkért és a keresztények egységéért. Vegyük észre a szépet és a gazdagságot, a bűn és a hibák felett pedig ne hunyjunk szemet, hanem állhatatos szeretettel tereljük vissza az Egyházat a Szent Péter által mutatott útra.
Olvasmány
1Pét 5,1-4
Akik közületek elüljárók, azokat mint magam is elüljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bizott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyete a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadatlan koszorúját.
Evangélium
Mt 16,13-19
Amikor Jézus Fülöp Cezáraájának vidékére ért, megkérdezte tanitványaitól :"Kinek tatják az emberek az Emberfiát?" Igy válaszoltak: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának." Jézus most hozzájuk fordult: "Hát ti mit mondtok, ki vagyok?" Simon Péter válaszolt: "Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára épitem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva."