2013.02.17
Olvasmány
MTörv 26,4-10
A pap erre vegye ki a kezedből a kosarat, s állitsa az Úr, a te Istened elé- Te pedig mondd az Úr, a te Istened szine előtt: " Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált. Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunakt. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kiséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot. Itt hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál." Ezzel hagyd ott a kosarat az Úr, a te Istened szine előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt.
Szentlecke
Róm 10,8-13
Közel van hozzád a tanitás, ajkadon és szivedben, tudniillik a hit tanitása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szivedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szivbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Irás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz , akik segitségül hivják. Mindenki, aki segitségül hivja az Úr nevét, üdvözül.
Evangélium
Lk4,1-13
Jézus a Szentlélektől éltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkisértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor igy szólt, hozzá a sátán: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!" De Jézus ezt felelte: "Irva van, nemcsak kenyérrel él az ember." Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. "Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom - mondta-, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz." Jézus elutasitotta: "Irva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állitotta és igy szólt: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét!" Hisz irva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad." Ne kisértsd Uradat, Istenedet!" Miután a sátán minden kisértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.