Első Stáció: Jézust halára ítélik
Uram! Évekkel ezelőtt Medjugorjében szinte naponta tartottam KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁGOT az ottani zarándokokkal. Akkor Te sok olyan gondolatot adtál, melyek ma is szívemben élnek. Mivel jelenleg 1994 nagyböjti időszak van, kérlek, segítsd visszaidézni azokat az akkor Tőled jövő gondolatokat, hogy mások is épüljenek lelkileg általuk.
HANG: „Szívesen teszek eleget kérésednek. Valóban akkor is veled voltam, és Én sugalltam annak a keresztúti ájtatosságnak legtöbb gondolatát. Most tehát hallgass Rám!
Az első állomásnak ezt a nevet adtátok: Jézust Pilátus halálra ítéli. –Akkor és ott Pilátus mondott egy olyan kijelentést, mely nem tőle eredt, illetve ő nem is tudta, hogy mennyire igazat mondott. E kijelentés így hangzott: ’Íme az ember!’ –Ezt ő Rám mutatva mondta. Bizony senkire sem mondhatta volna ezt ott Rajtam kívül. Akkor csupa embertelen emberekkel voltam körülvéve.
Fontos tudnotok: Embernek mindenki azért születik a Földre, hogy EMBERRÉ váljék. Ez azt jelenti, hogy nem elég emberi apától-anyától születni. Szentlélekből kell megszületni annak, aki Isten szemében embernek akarja tudni magát. Ennek az útja pedig: VÁGYAKOZÁS. Csak az képes vágyakozni arra, hogy Lélekből megszülessék, aki hiszi, hogy ez lehetséges, és aki szenvedi, hogy ez még nem történt meg az életében.
Én ott Pilátus előtt nagyon tudtam, hogy ott csak egy ember van jelen, az Emberfia.
Pilátus ott és akkor szinte mindannyiótokat megszemélyesített, mikor ítéletet mondott Fölöttem. Igen, mert Fölöttem ítélkezni annyit jelent, mint zúgolódni mindazon körülmények ellen, melyeknek sem okozói, sem megoldói ti nem lehettek. Aki olyan világ ellen zúgolódik, ahol vesztesre állhat az, aki Hozzám tartozik, az Engem ítél el. Ez akkor is igaz, ha valaki tudatlanságból teszi ezt. A boldogtalan emberek mind embertelen emberek. És istentelenek is. Még akkor is ha minden nap sok-sok imát mondanak el.
A tudatlanság sajnos nem mindig jár együtt azzal, hogy föl tudna menteni a boldogtalanság alól. Boldoggá csak az tud válni, aki azonosul azzal az IGAZSÁGGAL, akit Pilátus elítélt, tehát Velem.
Van hát boldogító szenvedés. Ennek egyik és legfontosabb összetevője az a hit, mely jelenlétemben nem kételkedik soha. Sőt! Akkor virul ki igazán, mikor a hitetlenek kétségbeesnek. Rólam azok tesznek tanúságot, akikről leolvasható, hogy nem körülményeik jobbak másénál, hanem hozzáállásuk körülményeikhez más, mint azoknak, akik boldogtalanok.
Azok tesznek tanúságot Rólam, akik nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé akarják szebbé tenni a világot. Akik nem gazdasági csodáktól, hanem az újjászületés csodájától várják a megoldást.
Ha semmi mást, csak ezt az egy Stációt komolyan átelmélkeded, már megoldottad életedet. Igen, mert felismerted, hogy más az IGAZSÁG, és más az, mikor az igazad keresed. Az igazadat ne Nálam keresd! Azt az ördögnél találod meg. Ott mindenki azt hangoztatja: mégis nekem lett igazam. Az igazság rendje helyett vállald inkább az irgalom rendjét!”
* Pilátus halálra ítéli Jézust. Nem tudja, hogy Jézus nem halhat meg, ezért hallgatott a tömegre, hogy elítéli, mert féltette a pozícióját. Ő csak attól félt, hogy nem lehet a császár barátja. Jézus vállalta a szenvedését értetek, mert tudta, neki kell az emberiséget kivezetni a pokol tornácáról azért, hogy a lelkek kiszabadulása után az üdvösség útjára vezesse és mikor már annyi életeken át megtapasztalhatták, hogy más úton kell járniuk, akkor fognak tudni tovább haladni a fejlődéseik útján. Ez az idő most érkezett el, amikor gyermekeim elindulhatnak a felsőbb iskolák útján az újabb életeik által! Ezen gondolkodjatok és elmélkedjetek el! *
Második Stáció: Jézus vállára veszi a keresztet.
HANG: „Többféle kereszt van. De mind azonos abban, hogy azok, akik Hozzám tartoznak, azok nem csupán elszenvedik, hanem vállalják is keresztjeiket Irántam való szeretetből. Van azonban olyan kereszt, melyet ha valaki elvisel, már vállalja is. Ez az a kereszt, mely természeted és körülményeid folytán keletkezik. Természetedet mindenhová magaddal viszed, s körülményeid is mindig lesznek. Az ebből adódó kereszt elviselésének megoldása az önszeretet körébe tartozik.
Az önszeretet csúcsérték. ’Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.’ Az szereti helyesen önmagát, aki azokat a körülményeket, melyeket nem ő választott, önismeretének elmélyítésére használja fel. Ilyen volt az a lator, aki a kereszten ismerte fel igazi énjét. Ha valaki így áll ehhez a keresztjéhez, akkor az már hallhatja: ’Még ma Velem leszel a Paradicsomban.’ Körülményeidet tehát ne zúgolódásra, hanem önismeret-szerzésre használd fel!
Most nem térek ki a többi kereszt taglalására. Majd a tizenkettedik Stációnál. Itt csupán arra hívom fel a figyelmeteket, hogy nem elég elviselni keresztjeiteket. Vállalni kell azokat! Hozzám nem lehet csupán passzív magatartással kapcsolódni.
Csupán beletörődni a szenvedésekbe, ez a magatartás méltatlan ahhoz az emberhez, aki Hozzám akar tartozni.
Aki vállalja keresztjét, az ezzel Engem is vállal.”
* Jézus vállára veszi a keresztet azért, hogy megmutassa nektek, szenvedések nélkül nem tudtok az üdvösségetek útján haladni. A keresztút arra is felhívja a figyelmeteket, csak az tud haladni a fejlődései útján, aki veszi a mindennapi keresztjét, amit saját magának ácsolt, hosszú életek folyamataiban és próbál ebből a keresztből olyan gondolkodás átalakítást végezni, mely által megtalálja az üdvösségre vezető utat. Amíg nem teremtitek meg az újabb testeiteket, nem juthattok az üdvösség útjára, vagyis nem születhettek újjá azért, hogy új szívet és új szellemet ültethessek belétek! Ezért kell vállalnotok azt a keresztet, amit eddig ácsoltatok magatoknak! Elmélkedés!*
Harmadik Stáció: Jézus először esik el a kereszttel.
HANG: „A Biblia csak annyit tudósít ezzel kapcsolatban, hogy roskadozva vittem keresztemet. A hagyományotok három elesésemről tudósít benneteket. Tesz ezt azért, mert Lelkem nagyon alkalmasnak ítéli meg ezt a szemléletet arra, hogy lelkileg közelebb kerüljetek Hozzám.
Elmélkedjünk hát együtt. Most nem a történelmi hűség a lényeg, hanem a megőrzött hagyomány léleképítő tartalma.”
Uram, belül hallom, akarod, hogy átvegyem a szót. Te itt a keresztutad elején eleséseddel nem fizikai gyengeségedre akartad figyelmünket felhívni, hanem arra a szándékodra, amiért eljöttél közénk.
Porba hullottál, mert bennünket keresni és megtalálni jöttél, és bizony ott kellett keresned bűnökkel bemocskolt lelkünket, ahol megtalálhatók vagyunk: a föld porában.
A szennyben, a piszokban találhatsz csak ránk, ember és istengyilkosokra, akik a NE ÖLJ parancsot nem hogy megtartottuk volna, hanem annyira intézményesítettük a gyilkosságra felkészülést, hogy még Téged is, akiről mindenki tudhatta, hogy fő foglalkozásod a másokon segítés volt, gátlástalanul halálba korbácsoltunk.
Uram! Te jöttél megkeresni elcsatangolt bárányaidat. Tudom Uram, hogy az a bárány, amelyik elcsatangolt, az béget, mert nem találja helyét. Te csak azokat a bárányokat tudod megtalálni, akik eltévedtek. De akik elbújnak Előled, azok lapítanak, azok nem bégetnek, azok nem akarják Nálad magukra irányítani a figyelmedet.
Mi Uram a föld porában sóhajtunk, ha tetszik bégetünk, csak találj meg bennünket Te porba hulló jó Pásztor.”
* Kereszt elesése arra tanít meg benneteket, ha el is estek a keresztetek hordozásában, felállhattok és mehettek tovább a keresztutatokon. Nincs olyan szenvedés, ha bíztok Bennem, ne tudnám megkönnyíteni a szenvedéseiteket! Fiam elesett, de azért, mert nem volt hajlandó végigvinni a keresztjét. Megmutatta nektek, hogy amikor leroskadtok a kereszthordozás alatt, akkor is veletek van és felsegít, hogy szeretettel tudjátok cipelni az élet terheit. Ezért esett el a Szent Fiam, és nem azért, mert nehéz volt a keresztje. Elétek élte, hogy tudtok újból talpra állni a keresztetek hordozása alatt! *
Negyedik Stáció: Jézus találkozik Máriával a keresztúton.
HANG: „Ha két lobogó láng találkozik, annak nem az a következménye, hogy kioltsák egymást, hanem ennek ellenkezője. Erősítik egymást! Ez történt akkor is, mikor Máriával, Édesanyámmal találkoztam a keresztúton. Ő ott nem a kezét tördelő, Engem megmenteni akaró, odaadottságomról lebeszélni akaró lélekkel nézett Rám, hanem bátorító, buzdító, erősítő tekintettel. Ő ott akkor már a NAGYASSZONY volt. Vele a napsugár, a fény jelent meg a keresztutamon. Ennek megtestesítői voltak azok, akikkel utána találkoztam Cirenei Simon, Veronika, az Engem sirató asszonyok.
Fontos ezt tudnotok, mert a ti életetek keresztútján is Anyám meg akar jelenni, hogy Vele Cirenei Simonok, Veronikák, részvétet sugárzó személyek vegyenek körül benneteket.
Anyám akkor is, most is Isten erejét közvetíti. Köszönjétek ezt meg Néki!”
* Mária tudta, hogy mi vár rá. Mint Édes Jó Anya végigkísérte Szent Fiát a keresztúton, tudta, hogy mi fog történni, de vállalta a Fia szenvedését már akkor, amikor megszülte Őt. Hiszen akkor már tudta, hogy anyai szívét is tőr fogja átjárni. Tette ezt azért, mert átadta az életét nekem, mikor Gábriel arkangyal közölte vele, hogy gyermeket fog szülni. Ő, mint mondotta, legyen meg az akaratom. Tehát átadta az életét nekem, hogy rendelkezzek vele. Most, amikor ti is átadjátok szabad akaratotokat, hogy rendelkezzek vele, ugyanúgy elvárom minden édesanyától, hogy ne gyermeke legyen az első az életében! Mert aki a gyermekét helyezi Elém, azzal nem tudok egyet érteni! Mária nem a gyermekét helyezte az első helyre, pedig tudta, hogy milyen szenvedés vár rá, mégis hagyta, hogy tegye a dolgát, amit tennie kellett! Gondolkozzatok el rajta, ha Mária megtette, nektek nem ezt kellene tennetek!?*
Ötödik Stáció: Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban.
HANG: „Ma ezt a Simont Szent Simonnak mondjátok. És joggal. Nem a szeretet hiánya volt az, ami benne a húzódozást kiváltotta, amikor kényszerítették, hogy Nekem segítsen, mint ahogy nem a szeretet jelenléte volt az, ami kínzóimat arra bírta, hogy Simont kényszerítsék. Simont tudatlansága tette olyanná, hogy kényszeríteni kellett. Kínzóimat, pedig az attól való félelem, hogy talán meghalok, mielőtt fölfeszíthetnének, ha nem segítenek.
Simonnak nem kellett sok idő ahhoz, hogy valami szívbemarkolót fölismerjen. Azt tudniillik, hogy Én ártatlan vagyok, és hogy ő jobban rászorul az Én segítségemre, mint Én az övére.
E Stáció számotokra súlyos üzenetet hordoz. Halljátok!: Mindenki rászorul az Én segítségemre, de ez kapcsolatunknak csupán egyik fele. Nem elég, ha valaki csak idáig jut. A másik, és ez tud igazán rajtatok is segíteni, ha felismeritek, hogy az Én ügyem csak általatok, a ti nekifeszülésetekkel valósítható meg. Nem tudok rajtatok igazán segíteni, ha ti nem álltok szívvel-lélekkel az Én ügyem mellé, melynek lényege a bölcsességgel átitatott erő-nem-alkalmazás.”
* Cirenei Simon nem tudta azt, hogy kinek segít vinni a keresztet. Hiszen ő egy hitetlen ember volt. Tette azért, mert kényszeríttették, hogy segítsen vinni Jézusnak a keresztet. Nem gondolta, hogy Jézus is olyan ember, mint ő, csak azt gondolta, ha már kényszerítik, segít vinni a keresztet. De azt sem tudta, hogy tulajdonképpen a saját keresztjét vette a vállára, amikor segített vinni a keresztet! Jézus megmutatta neki, hogy ilyen kereszthordozás vár azokra a gyermekeimre, akik nem akarnak az üdvösség útján tovább haladni. Nem kap senki sem nagyobb szenvedést, mint amelyet magának szerzett az életei folyamán! Simonnak is nehéz volt az a kereszt, amelyet képtelen volt cipelni. Gondolkodjatok el azon, hogy tudtok az embertársaitoknak segíteni a kereszthordozásban az által, hogy megmutatjátok a hazavezető utat, amely vár minden gyermekemre.*
Hatodik Stáció: Jézus találkozik Veronikával a keresztúton, s Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak.
Hang: „Íme két ágrólszakadt szegény ember találkozása. De mert mindegyiknek szeretet van a szívében, azért most is tudnak adni egymásnak. Veronikának nincs más, amit adhatna, mint kendője. Leveszi hát, s odanyújtja a véres arcú szenvedőnek. Nekem nincs más, amit adhatnék, mint ütésektől, töviskoronától vérben ázott tekintetem. Ezt hagyom a kendőn, és úgy nyújtom vissza Veronikának.
Aki szeret, annak mindig van adnivalója. Igen, mert nem azt nézi, hogy a másiknak mije van, hanem azt, hogy mire szorul rá a másik. S mivel a szeretet leleményes, ha rászorulóval találkozik, mindig meg tudja látni önnön gazdagságát, mellyel segíteni képes ott, ahol kell.
Aki szeret, annak lehet, hogy üres a zsebe, de a szíve mindig tele van olyan értékekkel, melyek segíteni képesek. Egy jó szó, ha szívből jön, eljut annak a szívéig, akihez címezve van. S a dolgok mindig a szívben oldódnak meg. Vagy a szívben, vagy sehol.
E Stációnál a világ két leggazdagabb szívű embere találkozott. Mindegyik tudott ajándékozni, s mindegyik megajándékozottnak tudhatta magát.”
*Jézus megmutatja Veronikának véres arcát. Azt a kendőt, amit nyújtott Jézusnak, sokan próbálták meghamisítani. Jézus elrejtette, mikor lent járt a földön. Most, amikor Medjugorjéban jártatok, kaptatok Tőlem olyan képet, mely az igazi arcomat mutatta meg nektek, mikor a Krizsevácon voltatok. Ezt a képet, kérlek benneteket, ne adjátok ki a kezetekből, ez az igazi arcom másolata, amit annak a két gyermekemnek adattam a kezébe, akik vállalták a sötét gödörből megszabadulásukat és átadták az életüket teljesen Nekem, hogy rendelkezzek velük. Ezért kapták jutalmul, ezért segítették testvéreitek a hegyen lévő keresztutatokat. Veronika kendője legyen figyelmeztetés számotokra, hogy sok olyan gyermekre van szükségünk, akik a bajba jutott gyermekeimnek képletesen odanyújtják Veronika kendőjét! *
Hetedik Stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel.
Uram! Ennél a Stációnál eszembe jut gyakori elesésem.
HANG: „Igen. Bukdácsolás az egész földi életetek. Sokszor ez el is veszi kedveteket attól, hogy újra és újra próbálkozzatok. Pedig próbálkoznotok kell.
Ha a keréken a porszem öntudatra ébredne, bizonyára fájlalná, hogy állandóan ingajáratban van. Hol fönn, hol lenn. Így vagytok ti is. De hát ezáltal megy a kocsi előre. Sokan ostobának tartották azt a papot, aki egyszer valakinek, - aki már nagyon unta, hogy minek kell mindig meggyónnia ugyanazokat a botlásait –azt a penitenciát adta, hogy legalább tízszer menjen kosárral a kútra vízért. –De hát a kosárból kifolyik a víz! – mondta a gyónó. Ez igaz, -mondta a pap -, de a kosár mégis így lesz tisztább. Erről van szó. A disznó azért disznó, mert nemcsak belekerül a pocsolyába, de ott jól is érzi magát. Te is gyakran belekerülsz különböző erkölcsi pocsolyákba. Addig vagy ember, míg ott nem érzed jól magad, míg fölébredhet benned a vágy, hogy kikerülj onnan. E Stációtól ezt tanuld meg!”
* Jézus másodszor is megmutatja, hogy a kereszthordozásból többször is fel lehet kelni. Nem az a fontos, hogy hányszor roskadsz össze a kereszted alatt, az a fontos, hogy megtaláld a kivezető utat, amely előbbre visz a fejlődésedben! Ez a leesés azért történt, hogy ne várjátok a következő leesést. Találjátok meg azt az utat, amelyet elkészítettem a számotokra az elkövetkező 1000 évre. Kereszthordozásotokat, most megszüntethetitek, ha Velem közösen részt vesztek az újabb teremtéseinkben. Ezért, akik vállalták az átalakulásaikat, azoknak a gyermekeimnek nem kell már a kereszt súlya alatt roskadozni. *
Nyolcadik stáció: Jézus találkozik az Őt sirató asszonyokkal.
HANG:” Vajon mikor értitek meg, hogy Engem nem siratni kell, hanem követni?! Higgyétek el, hogy még keresztutamon sem voltam sajnálatra méltó! Akkor is és most is, a Velem együtt érző szívek legritkább esetben vállalnak Velem sorsazonosságot. Sajnálkozásotok legtöbbször csupán pótcselekvés, hogy ne kelljen Értem és Velem együtt szenvednetek.
A „belül zöldellő ág” még akkor is irigylésre méltó, ha külső viharok tépik, cibálják ágait.
Nagyon fontos a sorrend: Előbb kövessetek, s utána, ha még úgy érzitek, sírjatok, de ne Értem, hanem Velem, értetek, gyermekeitekért, Jeruzsálemért!”
* A síró asszonyok valójában nem tudták, hogy saját magukat siratták. Nem azt nézték, hogy ez mind értük, értetek történik. Szívük, még zárva volt ahhoz, hogy meg tudták volna érteni, hogy nem Jézus szenvedését siratták, saját szenvedéseikkel voltak elfoglalva. Mai napig is, legtöbb gyermekem a saját szenvedéseivel van elfoglalva! Nem akarják tudomásul venni, hogy minél többet panaszkodnak, annál több szenvedést zúdítanak magukra. Akik nem találják meg a lelki békéjüket, nagyon nehezen tudják befogadni az életükhöz szükséges univerzális hitet! Ez a stáció, figyelmeztetés arra, nem sírni kell, meg kell keresni azt az utat, amit most felajánlottam számotokra. Sírással nem juttok előbbre! *
Kilencedik stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel.
HANG: „Ez a REMÉNY Stációja. Nem lehet annyiszor elesnetek, hogy föl ne lehetne újból kelnetek. Ne engedjétek, hogy reménytelen eset legyetek önmagatok számára. A lélek AIDS-betegsége a reménytelenség. Annyira tönkre tudja tenni a lélek immunrendszerét, hogy a legkisebb kudarc is halálos bajba képes azt sodorni. Aki még nem tört le minden olyan antennát lelkéről, mely fogni képes az Én jelenlétem valóságát, annak reménykedni még akkor sem nehéz, ha teljes sötétség veszi is körül. Igen, mert aki hisz Bennem, az a NAPNAK gyermeke.”
* Harmadik leesés figyelmeztet arra, hogy még harmadszor is megvan a lehetőségetek, hogy felálljatok arról a helyről, ahol már régen tartózkodtok. A kereszthordozás már nem fog segíteni benneteket, ha tovább akarjátok cipelni! Hamarosan lejár az az idő, amikor még fel tudtok állni keresztetek hordozásából. Ha ezt megteszitek, boldogan élhettek tovább. Ha nem teszitek meg, még nagyobb kereszt és szenvedés vár rátok az úgynevezett másvilágon. Aki most nem használja ki a kegyelmi időt, ami hamarosan véget ér, az tovább fogja vinni az eddigi keresztjét, és még sokkal nagyobb kereszthordozás vár rá. Ez a Stáció figyelmeztet arra, hogy még most föl tudtok emelkedni a kereszthordozásból.*
Tizedik Stáció: Jézust megfosztják ruháitól.
HANG: „Ez a Stáció az ADÁS és a VEVÉS világának a találkozója. Az adó mindent odaad, a vevő mindent elvesz, Mindent? Nem. A Vevő csak azt képes erőszakkal elvenni, amit az Adó előbb-utóbb úgyis elhagyni kénytelen. Ostoba fintora ez a mulandó világotoknak.
A mulandó javak értéktelenségét, a szegénység eszményítését már azzal kimutatta, hogy születésem helyéül rongyos istállót választotta, s még a sír is idegen ember temetkezési helye volt, tehát még az sem volt az Enyém, ahová holttestemet elhelyezték. E két pont között pedig elmondhattam, hogy a rókáknak, madaraknak van lakásuk, de Nekem nincs, hová fejem lehajtsam. Tanítványaimat is a szegény néprétegből választottam. Az egyik, aki ugyancsak ismerte a pénz értékét, mivel vámos volt, még nevét is Mátéra változtatta, mikor követésemre hívtam. Én egész életemben nem foglalkoztam pénzzel. Volt tanítványaim között, aki tette ezt, Júdás volt a neve.
És most mielőtt elvennék mulandó életemet, előbb még ruháimtól is meg kell válnom.”
* Megfosztják ruháitól, de Szent Fiamat ez nem érdekli! Tudja, hogy a ruháin is veszekedni fognak. Ti, hogy tudtok veszekedni vagyonotok miatt, pedig tudjátok, ha halál által hagyjátok el a földi szféráitokat, nem vihettek magatokkal semmit! Mégis, milyen sok bírósági ügy kerekedik az eltávozásotok után. Megmondom nektek, most, akik nem teremtik meg az újabb testeiket, ő nekik sem marad semmi vagyonuk! Jézus megmutatta, ennyit ér a földi vagyonotok és ruháitok! Ne a vagyonotokat mentsétek, az nem fog megmenteni a kárhozattól! Ez a Stáció figyelmeztessen arra, hogy mindent itt kell hagynotok, még akkor is, ha újabb testben éltek! Ez az idők szava, ami által teremthetünk közösen. *
Tizenegyedik Stáció: Jézust keresztre szegezik.
HANG: „Nem vagyok elválasztható a kereszttől. Szenvedés nélküli szeretet jelenleg még a Mennyországban sincs. Nincs, mert a szenvedés nem ellentéte a boldogságnak, viszont velejárója az együttérzésnek. Aki szereti a szenvedőket, az szenved is velük. Atyám is szenvedett Velem a kereszten. Én is szenvedek veletek a ti keresztjeiteken, és mindazok, akik szeretnek benneteket, azok így vannak, akár a földön, akár az égben.
Szeretet nélküli szenvedés sajnos van. Nagyon is van. Ez a pokol. Az igazságnak az a rendje, ahol ’kisül Isten igazsága!’ ahogy ti mondjátok
A Velem szenvedés nemhogy nem ellentéte a boldogságnak, hanem velejárója. Van ilyen, hogy ’boldogok, akik sírnak’ De jó és fontos azt is elfogadni, hogy végső kifejlettségében, ÖRÖK egyes-egyedül az a SZERETET, mely már leoldott magáról minden szenvedést.”
* Jézust keresztre szegezik azért a sok bűnért, amit olyan sok életeteken keresztül összeszedtetek magatokra. Nem helyettetek tette, hanem értetek, hogy megszabadítson a sok-sok szenvedéstől! Akik a kárhozat tüzében szenvedtek a sok szeretetlenségeik miatt, azoknak kellett legelőször a bocsánatot kiesdekelnie, hogy fel tudjon állni a sötét erők kínzó karmaiból! Utána már a többi gyermekemnek saját maguknak kell megtalálni az üdvösségükhöz vezető utat! Jézus keresztre feszítése, nagy dolog volt az életeitek megmentésében! Ezért, legyen ez a stáció, figyelmeztetés mindazok számára, akik nem hisznek a túlvilágban, hogy ez a keresztre feszítés értük is történt, még akkor is, ha ők azt mondják, hogy csak egy életük van! *
Tizenkettedik Stáció: Jézus meghal a kereszten.
HANG: „Beteljesedett!-
Isten mindenütt jelen van? Nincs mindenütt jelen. Van egy ördögi pont, ahol nincs jelen az Isten. Ez a BŰN. Ez az Isten és az ember akaratának metszéspontja. Ez a bűn, és ez a kereszt. Amikor az Én égbetörő akaratomat metszi a ti földön kígyó módjára kúszó akaratotok, akkor követtek el bűnt, és akkor születik meg a földre a szenvedés, a kereszt. Minden bűnnek következménye szenvedés. Nincs bűnhődés nélküli bűn. Csak büntetéssel járó bűn van. Valaki, sőt mindenki kénytelen kivenni részét mindenkinek bűnéből, mivel nincs ember, aki külön sziget lenne e földi lét-tengerben.
E Stáció nem a szenvedés megszüntetéséről beszél, hanem arról, hogy miképpen viszonyuljatok a szenvedéseitekhez.
Három kereszt áll a Golgotán.
A bal lator keresztje: Amikor valaki saját szenvedését kivetítve másoknak okoz szenvedéseket.
A jobb lator keresztje: Amikor valaki úgy vállalja keresztjét, hogy az önismeretre juttatja.
A harmadik az Én keresztem. Mikor azért vállalom a szenvedést, hogy békességteremtő erő sugározzék abból a keresztből, melyet ártatlanul vállaltam.
Szívemet arra az ördögi pontra teszem, a keresztnek arra a metszéspontjára, mely Isten és ember akaratának metszését szimbolizálja. E pillanattól már a bűnben is megtalálható az Isten, az érted, miattad, de nem helyetted szenvedő Isten.
Aki még nem tette teljesen tönkre benső világát, az, ha máshol nem, hát a bűnben, a bűnbánatban megtalálhat Engem. Csak a bűntelenekkel nem tudok mit kezdeni.”
* Ez az a stáció, ami megmutatja a szeretetünket gyermekeimnek, akik roskadozva viszik az életeik folyamán a keresztjeiket, amit maguknak készítettek. Jézusnak is készítettek keresztet azért, mert másképp nem üdvözülhettetek volna. Nektek is hoz az élet keresztet, amit nehezen tudtok elviselni. Ilyenkor gondoljatok arra, mit tett értetek Jézus, hogy ti tudjatok boldogan tovább élni, és teszi is a mai napig is! Minden Szentmise áldozatban végig éli kereszthalálát. Így vegyetek részt a Szentmise áldozatban. Az nem szimbólum, hanem valóságos jelenléte Szent Fiamnak a keresztáldozatban! Így vegyétek magatokhoz Szent Testét és Vérét! A keserű pohár, amit meg kellett volna innia, annak a sok rossz embernek az epéjét tartalmazta, akik életeik folyamán, szeretetlenül bántak veletek! A keserű pohár, most az átalakulásaitok alatt sok szenvedést okoz, mert az a sok keserű epe, amit összehalmoztatok, most hagyja el a testeteket! De csak az újabb emberi típusú gyermekeimnek! Kereszthordozás által juthattok el a boldog Mennyországba, vagyis a szeretett Hangom tanításai által megtaláljátok a belső Mennyországot. Kereszthalálom által vezetlek el az Atyai házba! A 12. Stációval megszűnt a büntetése azoknak, akik felismerték a megfelelő utat az üdvösséghez! Kereszt alatt ott állt Mária, a ti Égi Édesanyátok János gyermekemmel együtt, ott bízta meg Édesanyátokat arra, hogy legyen minden gyermekeim anyja! Mária, mai napig is Édesanyátok, úgy szeret minden gyermekét, mint a Szent Fiamat szerette, amíg együtt voltak a keresztúton is. Most még jobban szereti azokat a gyermekeimet, akik vállalták az átalakulásaikat, azért osztott ki olyan sok kegyelmet Medjugorjéban! *
Tizenharmadik Stáció: Jézus testét leveszik a keresztről, és a Szűzanya ölébe helyezik.
HANG: „Ez Mária Stációja. Amit Én elszenvedtem testem sebei által, az a szenvedés mind ott volt Mária szívében. Ő éppen úgy, mint Én, mindent odaadott. Ő éppen úgy a mindent odaadás, mint Én.
A földi anyák szíve képes megszakadni, ha halott gyermeküket kell magukhoz ölelni. Az Én Anyám edzett szíve ma is képes sok-sok halott gyermekét szívén hordani abban a reményben, amely e Stációnál is erőt adott neki. Feltámad gyermekem!
A sok Mária-jelenésnek magyarázata ez. Ő szívén hord benneteket, és bízik feltámadásotokban. E hagyományos tizenhármas számot tűzte a Fatimai jelenések hónapjainak homlokára. Szíve bizalma hozza le ma is Őt a földre nap mint nap Medjugorjében. Anya, aki csak életet ismer, s gyermekei lelki halálával megbékélni képtelen.”
* Levették Jézus testét, nem akarták, hogy a húsvéti ünnepek alatt fel legyen feszítve. Ez a Stáció megmutatta, hogy hagyják az emberek ott bajba jutott gyermekeimet. Mindannyian szétszaladtak, nem maradt más, csak Mária és János, akik kitartottak végső órámig! *
Tizennegyedik Stáció: Jézus holttestét sírba teszik.
HANG: „Az első keresztény temetés. Kis gyászoló csoport. Van szeretetük, de már nincs reményük. A remény nélküli szeretet pedig olya, mint a tőrrel átjárt szív dobogása. Haldoklás.
Nem, akkor még nem. Csak később jutott eszükbe az utolsó vacsora terme, ahol még az asztalon lévő kenyérmorzsák az Én meg nem szüntethető, halhatatlan jelenlétemről beszéltek. Igen. Ahol ketten, hárman összejönnek Nevemben, ahol elhangzanak Irántam való szeretetből, az irántatok való szeretetemből kimondott szavaim: Ez az Én Testem, Vérem!, ott folytatódik életem bennetek és általatok és veletek. Pontosan az a az élet, melyet e vacsora előtt éltem elétek. Most már nektek kell ezt élnetek mások elé. Ezért vagyok bennetek!”
*A keresztről levéve Édesanyja ölébe fektették, hogy még egyszer átölelje szerető karjaiba. Így tesztek ti is, amikor a szenvedő gyermekeimet átölelitek! *
Tizenötödik Stáció: Feltámadt Jézus ALLELUJA
* Jézus feltámadt azért, mert tudta, hogy a feltámadása örömhírt visz az egész világnak. Sokan még ma is kételkednek, ennek az örömhírnek a tényében. Azért, mert nem tanítják, hogy a halálból ugyanúgy feltámadtok, ha megtapasztaljátok az életeitek folyamán, hogy az életetek egy körforgás. Mai nappal, amikor feltámadott Jézus, feltámadhattok abban a pillanatban, amikor befogadjátok az üdvösségetek tervét!
MEGÁLDALAK BENNETEKET, FOGADJÁTOK SZERETETTEL MEDUGORJE KERESZTÚTI TANÍTÁSAIMAT!
VESSETEK KERESZTET!*