2013.03.13.
Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének - jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este a Szent Péter-bazilika erkélyéről röviddel este nyolc óra után.
A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el - első latin-amerikaiként - Szent Péter trónját.
Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.
Az eredményes szavazás jeleként szerdán 19 óra 6 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, először a Szent Péter-bazilikában, majd egész Rómában, amelyek megerősítették az új pápa megválasztásának tényét.
A várakozásoknak megfelelően a pápaválasztó bíborosok gyors döntést hoztak: már a második napon, az ötödik szavazási fordulóban döntést tudtak hozni az új egyházfő személyéről.
A Szent Péter téren várakozó tömeg - hívők, zarándokok és kíváncsiskodó turisták vegyesen - üdvrivalgásban tört ki a fehér füst láttán. A hideg eső ellenére várhatóan százezrek lesznek már a téren, mire az új pápa megjelenik a Szent Péter-bazilika erkélyén.
A bíborosok dékánja két kérdést tett fel megválasztása után az új egyházfőnek. Az első: elfogadja-e kánoni megválasztását? Mivel a jelölt az első kérdésre igennel válaszolt, azonnal az egyház pápája és Róma püspöke lett. A második: milyen néven lehet szólítani?
Ezt követően az új pápa átment a Sixtus-kápolnából nyíló, "könnyek kamrájának" nevezett szobába, amely nevét annak köszönheti, hogy sok pápa itt engedett szabad folyást érzelmeinek, eltöprengve feladata nagyságán. Ezután magára öltötte a Vatikán saját szabója által készített fehér pápai öltözetet.
A bíborosok egyenként a pápa elé járultak, leróva előtte tiszteletüket. Ezt követi az új pápa személyének bejelentése a Szent Péter téren várakozó sokaság és a világ nyilvánossága számára. Ezt a francia Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros tette meg latinul a következő szavakkal: Habemus Papam (van pápánk).
I. Ferenc pápa üdvözlő beszéde
Az új pápa üdvözölte a hívőket a Szent Péter-bazilika erkélyéről.
Úgy tűnik, a bíborosok a "világ végéről" választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa.
"Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte (ezzel saját országára, Argentinára utalt). Köszönöm a fogadtatást" - mondta az új katolikus egyházfő.
A pápa hangsúlyozta: A római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében. "Továbbra is imádkozzunk önmagunkért, egymásért , hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség" - mondta I. Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.
A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.
"Most szeretnék áldást osztani, de egy szívességre kérlek benneteket. Mielőtt a püspök megáldaná a népet, én arra kérlek benneteket, imádkozzatok Istenhez, hogy áldja meg a püspökötöket" - mondta a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas, meghatódott tömeg előtt az új egyházfő.
forrás Új Szó