Hamarabb is elkezdődhet a pápaválasztó konklávé

Hamarabb is elkezdődhet a pápaválasztó konklávé

2013.02.16

Március 15. előtt is megkezdődhet a pápaválasztó konklávé – jelentette be szombaton a Vatikán szóvivője. A Reuters hírügynökség pedig arról számolt be, XVI. Benedek személyes biztonságát egyszerűbben tudják garantálni, ha lemondása után is a Vatikánban marad.

 

A pápaválasztó konklávé már március 15. előtt is megkezdődhet, ha addig megfelelő számú bíboros gyűlik össze Rómában – jelentette be szombaton a Vatikán szóvivője. Federico Lombardi elmondta, hogy eredetileg a pápa február 28-ra időzített lemondásától számított 15-20 napon belül kezdődhetne meg a pápaválasztó konklávé, azonban ezt az időszakot arra szabták meg, hogy a világ minden részéből megfelelő számban érkezhessenek bíborosok Rómába.Úgy magyarázta, hogy most azonban példa nélküli körülményekről van szó, hiszen a bejelentett lemondás pontos időpontjának az ismeretében az egyház gyorsabban tud cselekedni, mint amikor egy pápa váratlan halála miatt kell összehívni a pápaválasztó konklávét.

Arról is határozhatnak, hogy előrébb hozzák a pápaválasztó konklávét

A Vatikán híreire specializálódott, francia nyelvű I.Media ügynökség már pénteken arról adott hírt, hogy a tervezettnél előbb is elkezdődhet az új pápa megválasztásának a folyamata. A II. János Pál pápa által jóváhagyott előírás szerint a XVI. Benedek utódának megválasztására jogosult 117 bíborosnak március 15. és 20. között kell összegyűlnie. A szöveg szerint a pápai trónus megüresedésének napjától (XVI. Benedek február 28-án este köszön le hivatalosan) a már a Vatikánban tartózkodó bíborosoknak „teljes 15 napot” kell várniuk a még távol lévő bíborosokra. Csakhogy az egyházfő utolsó hivatali napján a konklávét alkotó bíborosok nagy része már a helyszínen lesz, hogy részt vehessen XVI. Benedek utolsó általános audienciáján.

Az I.Media szerint a fenti előírást illető „kételyek esetén” a bíborosi kollégium maga dönthet a szabályozás értelmezéséről. Ezért a bíborosok arról is határozhatnak, hogy előbbre hozzák a konklávé kezdetét – írta az ügynökség.

Jobb, ha a Vatikánban marad  XVI. Benedek

Személyes biztonságát egyszerűen tudják garantálni, és jogi mentességgel is jár XVI. Benedeknek az az elhatározása, hogy lemondása után is a Vatikánban kíván élni – emelte ki jelentésében a Reuters brit hírügynökség. Az olasz sajtó közölte, az egyházfő távozása után is a pápai állam falai között marad, visszavonulása után valószínűleg egy vatikáni kolostorban fog élni.

„Szükségszerű, hogy a pápa továbbra is a Vatikánban legyen, különben védtelen marad. Ha bárhol máshol telepedne le, nem lenne meg a jogi mentessége, az előjogai, a biztonsága” – magyarázta egy vatikáni tisztségviselő.

Felbolydult Róma

Rendkívüli szervezési és biztonsági gépezet indult be az olasz fővárosban a pápa lemondása és az utód megválasztása alkalmából Rómába érkező zarándoktömeg fogadására. Szerdán, két nappal azután, hogy XVI. Benedek bejelentette lemondását, máris hívők tömege rohamozta meg az általános audienciát és a Szent Péter-bazilikában a pápa pontifikálta misét is.

 

forrás MNO