2013.03.23.
10 nappal megválasztása után Ferenc pápa március 23-án, szombaton magánlátogatást tett a Castel Gandolfo-i pápai rezidencián, ahol találkozott XVI. Benedek emeritus pápával. A Szentatya háromnegyed 11-kor hagyta el szálláshelyét, a vatikáni Szent Márta házat. Helikoptere néhány perccel déli 12 óra után szállt fel és 20 perces út után érkezett meg a pápai nyári rezidencia leszállópályájára.
A pápát, akinek kíséretében volt Giovanni Becciu érsek államtitkársági helyettes, valamint P. Leonardo Sapienza, a Pápai Ház régense és Alfred Xuereb prelátus, XVI. Benedek fogadta. Jelen volt Marcello Semeraro albanói püspök, valamint Saverio Petrillo, a Pápai Villák igazgatója.
Ferenc pápa és XVI. Benedek autóval közelítették meg az Apostoli Palotát, ahol először a könyvtárteremben magánbeszélgetést folytattak, majd együtt fogyasztották el az ebédet.
P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő tudósítása szerint Ferenc pápa az autóban a pápát megillető jobboldalon foglalt helyet, míg az emeritus pápa a baloldalon ült. Kíséretükben volt Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa. A történelmi találkozó két főszereplője először az Apostoli Palota kápolnájában néhány perces imába mélyedt. A kápolnában XVI. Benedek a pápát megillető helyet kínálta fel a Szentatyának, aki így szólt: „testvérek vagyunk” – és ragaszkodott hozzá, hogy egymás mellett imádkozzanak. Ezt követően a könyvtárszobában fél egykor kezdődött el az emeritus és az új pápa között az olasz nyelven lefolytatott magánbeszélgetés, amely mintegy 45 percig tartott. Ferenc pápa egy szép ikont ajándékozott XVI. Benedeknek, amely az alázat Szűzanyját ábrázolja, utalással az emeritus pápa számtalan alázatos gesztusára.
A két pápa közötti találkozó egyedülálló a világtörténelemben, érthető, hogy az érdeklődés planetáris méreteket öltött már a látogatást megelőzően.
Ferenc pápa, amint megválasztották, arra kérte a Szent Péter téren összegyűlt százezres tömeget, hogy imádkozzanak vele együtt XVI. Benedek emeritus pápáért: az Úr áldja meg és a Szűzanya vigyázzon rá.
Még aznap este telefonon köszöntötte elődjét a péteri székben, aki február 28-án, amikor búcsút vett a bíborosoktól, megígérte a közöttük lévő, de még ismeretlen pápának az engedelmességet és a tiszteletet.
Ferenc pápa március 16-án, amikor a média képviselőit fogadta, ismételten szeretettel és hálával gondolt XVI. Benedekre, aki pápaságával gazdagította és megújította az egyházat tanításával, jóságával, hitével, alázatosságával és szelídségével.
„A péteri szolgálatot, amelyet teljes odaadással élt meg, Benedek pápa bölcsen és alázatosan hajtotta végre, tekintetét mindig a feltámadt, az Eucharisztiában jelenlévő és élő Krisztusra szegezte”. Mindig elkísérjük buzgó imánkkal, szüntelen emlékezetünkkel, szeretetteljes hálánkkal – mondta március 15-én, a bíborosokhoz intézett beszédében Ferenc pápa. Hálával tartozunk neki döntéséért, amelyet az egyház javára hozott meg, és amelyen tovább munkálkodik az ima láthatatlan erejével. „Érezzük, hogy XVI. Benedek szívünkben lángot gyújtott: ez továbbra is lobogni fog, mert imái táplálják, amelyekkel szüntelenül támogatja az egyházat spirituális és missziós előrehaladásában” – tette hozzá a bíborosokhoz intézett beszédében Ferenc pápa.
Március 23-án, szombaton délután Ferenc pápa helikopteren tért vissza a Vatikánba.
forrás Vatikáni Rádió