2013.04.08.
Isten irgalma, türelme és gyengédsége legyen a hívő ember bizalma, reménye, amelyek által ismét bátorságot nyer ahhoz, hogy visszatérjen Teremtőjéhez az életében elkövetett hibák és bűnök ellenére is. Ez a gondolat állt Ferenc pápa szentbeszédének középpontjában, amelyet, mint Róma püspöke, a Lateráni Szent János bazilika ünnepélyes birtokba vétele alkalmából bemutatott szentmisén mondott április 7-én, vasárnap. Ferenc pápa a szentmisét megelőzően megáldotta a II. János Pálról elnevezett teret jelző táblát, amelyet Róma polgármestere, Gianni Alemanno leplezett le.
A római egyházmegye hívei nagy örömmel fogadták főpásztoruk érkezését megtöltve a Lateráni Szent János bazilika előtti teret. Ferenc pápa szokásához híven szeretetteljesen üdvözölte a jelenlévőket, köztük gyermekeket, betegeket, mozgáskorlátozottakat. A szentmisén ismét szívhez szóló homíliával fordult a hívekhez arra buzdítva őket, hogy haladjanak mindnyájan együtt – papok, szerzetesek, szerzetesnők, diakónusok, családok, világi hívek – a Feltámadt Krisztus világosságában. Az Isteni Irgalmasság vasárnapja lehetőséget jelent a pápa számára, hogy hangsúlyozza a hit szépségének és Isten irgalmának jelentőségét.
Ferenc pápa szentbeszédében elmondta, hogy Isten irántunk érzett szeretete oly nagy és oly mély, hogy sosem múlik el, hanem mindig támogat minket, segít az újrakezdésben és vezet életünk útján. Isten irgalma az evangéliumokban is több alkalommal megmutatkozik, ilyen pl. Jézus türelme Tamás hitetlenségének láttán. Tamás elismeri parányi hitét, lelki szegénységét és hagyja, hogy Isten irgalma átjárja szívét. Látván Jézus sebeit, ismét visszanyeri bizalmát, hitét, új emberré lesz, aki már nem hitetlen többé, hanem hívő – magyarázta a híveknek a Szentatya.
Jézus türelemmel tekint Péterre is azok után, hogy háromszor megtagadta Őt. Így szól hozzá: Péter, ne félj gyengeségedtől, hanem bízz bennem. Péter megérti Jézus szavait, szeretetteljes tekintetét és sírva fakad. Kedves Testvérek! – szólt Ferenc pápa a hívekhez – Sose veszítsük el az Isten irgalmába vetett bizalmunkat.
Jézus az emmauszi tanítványokat sem hagyja magukra, Isten Ádámot sem hagyja el amikor száműzetésbe kerül. Nem türelmetlen, hanem türelmes, mert szeret minket, és aki szeret, az reményt ad, megértő, nem hagy el, meg tud bocsátani. Keresztényekként emlékezzünk arra, hogy Isten mindig vár ránk, akkor is, amikor mi eltávolodunk Tőle! Isten azonban közel van hozzánk és, ha visszatérünk Hozzá, tárt karokkal ölel át minket. Fontos azonban, hogy tudjuk: Isten türelme bennünk kell, hogy bátorságot nyerjen bármely bűnünk vagy hibánk ellenére is. Sokan azt gondolják, hogy bűnük, Istentől való eltávolodásuk, hitetlenségük oly nagy, hogy nincs bátorságuk visszatérni Istenhez. Isten azonban mindig vár, csakis bátorságot kér az embertől, hogy visszatérjen Hozzá – buzdította Ferenc pápa a híveket.
A Szentatya személyes tapasztalatát osztotta meg a hívekkel, miszerint lelkipásztori szolgálata során sokszor szembesült a kijelentéssel: Atyám, nagyon sok bűnöm van. Isten azonban szeretetteljesen várja minden teremtényét. Ferenc pápa szentbeszédében végül a következő szavakkal buzdította a jelenlévőket:
„Bízzunk Isten türelmében, aki mindig elegendő időt biztosít számunkra. Legyen bátorságunk ahhoz, hogy visszatérjünk az Atyához és hagyjuk, hogy szeretetével vegyen minket körül, hogy irgalmával találkozni tudjunk a Szentségekben. Érezni fogjuk gyengédségét, ölelését és ezáltal mi is képessé válunk az irgalmasságra, a türelmességre, a megbocsátásra, a szeretetre” – mondta Ferenc pápa Isteni Irgalmasság vasárnapján a Lateráni Szent János bazilika birtokba vétele alkalmából bemutatott szentmisén.
forrás Vatikáni Rádió