Anekdoták és érdekességek Ferenc pápáról

Anekdoták és érdekességek Ferenc pápáról

2013.03.15.

A spanyol konzervatív ABC már Ferenc pápa megválasztása másnapján bőséges összeállítást közölt a róla szóló anekdotákról, érdekességekről. De az argentin jobbközép Clarín és a Religión en Libertad, a globális kitekintésű spanyol keresztény portál is kiegészítette saját gyűjtésű történeteivel.

 

Ha felhívja paptársait telefonon, érseki tisztsége ellenére mindig így mutatkozik be: „Üdvözlöm, Bergoglio vagyok”. A lap Buenos Aires-i tudósítója, Carmen de Carlos megjegyezte, hogy gyakran látta az érseket elnyűtt cipőben járni. 2004 decemberében 193 fiatal vesztette életét, amikor tűz ütött ki a Cromañón diszkóban, ő pedig rögtön elkezdte végigjárni a kórházakat, hogy megvigasztalja a sérülteket és az áldozatok hozzátartozóit.

Nagycsütörtökön hosszú évek óta megmossa betegek, koldusok vagy elítéltek lábát.

Nagyon szereti a focit és a fővárosi San Lorenzo de Almagro negyed piros-kék mezben játszó csapatának lelkes szurkolója, amelyet a helyi szalézi rend alapított. Több spanyol ajkú portál megtudta, hogy övé a csapat 88235-ös számú tagsági kártyája, sőt nem egy portál közölte is róla a felvételt.

 

forrás Magyar Kurír