2013.04.03.
A francia Europe 1 rádió, az iTélé TV-csatorna és a Le Parisien című napilap közös, Nagy találkozás című műsorának vendége André Vingt-Trois bíboros, Párizs érseke, a francia püspöki konferencia elnöke volt. A Rómából hazatért bíboros a konklávéról és Ferenc pápáról beszélt.
„Ahogy telt az idő, és a neve egyre több szavazócédulán szerepelt, megértettem, hogy egyetértés kezd kibontakozni Bergoglio bíboros személye körül. Arra gondoltam: ő lesz az” – számolt be érzéseiről Párizs érseke. Vingt-Trois bíboros Ferenc pápát „vezető egyéniségnek” tartja, a kúria tisztségviselőiről pedig úgy vélekedik, mint olyan emberekről, akik „valóban szolgálni kívánják a pápát”.
Az újságírók azután a pápa első lépéseiről kérdezték az érseket, a bevett rituáléktól való eltéréséről, és arról a jól látható törekvéséről, hogy megőrizze egyszerű életvitelét. „Nem fogunk úgy tenni, mint a tálibok, akik lerombolták több évszázad emlékeit, hogy azt mondhassák: a Korán törvénye szerint cselekszenek” – felelte André Vingt-Trois, és arra kérte az újságírókat, hogy igyekezzenek helyesen értelmezni a pápa első megmozdulásait. – „Az egyház rendelkezik egy örökséggel, melyet senki sem fog lerombolni semmilyen látszat kedvéért.” Már csak azért sem, mert „az egyház öröksége egyben az emberiség öröksége is”.
„A helyes kérdésfeltevés nem az, hogy valaki kincsek között él-e, hanem az, hogy elmerül-e bennük, és hagyja-e, hogy átvegyék fölötte az irányítást, vagy képes-e ezeket a kincseket a szegények szolgálatába állítani” – folytatta az érsek utalva Ferenc pápa szavaira, aki azt mondta, hogy „szegény egyházat” szeretne, „amely a szegényekért él”.
„Fog még nekünk meglepetést okozni, mert másképp viszonyul az emberekhez, mint amihez szokva vagyunk” – véli a francia bíboros. – „Az alázatoskodás és a hivatalos viselkedés helyett Ferenc pápa láthatóan más magatartást képvisel.” André Vingt-Trois szemében a Szentatya „egyszerű ember, aki Jézust akarja követni”.
„Mi, európai keresztények beépítettük a kultúránkba és a hagyományainkba, hogy az Egyház Jeruzsálemből indult útjára, először elterjedt a Római birodalomban, később egész Európában, majd az egész világon – mondta az érsek Ferenc pápa származásával kapcsolatban. – De ma már a keresztények 40 százaléka Latin-Amerikában él, és ez tökéletesen elég indok arra, hogy a pápa is latin-amerikai legyen.”
forrás Magyar Kurír