2013.04.08. URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA

Olvasmány

Iz 7,10-14

Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!' De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.' Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

 

Szentlecke

Zsid 10,4-10

Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: ,,Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.' Először azt mondja: az ,,áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked', amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: ,,Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat' [Zsolt 40,7-9G]. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.

 

Evangélium

Lk 1,26-38

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.' Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége' [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?' Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.' És eltávozott tőle az angyal.