2013.03.26. kedd

Olvasmány

Iz 49,1 - 6

Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: ,,Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.' De én azt mondtam: ,,Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet! De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.' Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: ,,Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig."

 

Evangélium

Jn 13, 21-33., 36 - 38

Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.' A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: ,,Ki az, akiről beszél?' Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: ,,Uram, ki az?' Jézus azt felelte: ,,Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.' Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: ,,Amit teszel, tedd meg gyorsan!' Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: ,,Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!', vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Miután kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Ekkor Simon Péter megszólalt: ,,Uram, hová mégy?' Jézus azt felelte: ,,Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem.' Péter megkérdezte: ,,Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!' Jézus azt felelte: ,,Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.