A szeretet nem vásárolható meg

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, -válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Téma: A szeretet nem vásárolható meg

Dátum: 2024.10.10

Feladó: scott

Tárgy: Hitel ajánlat

Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzáloghitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás, GYORSHITEL, Kölcsönre van szüksége adósságának törlesztéséhez, számláinak kifizetéséhez, vagy szép vállalkozás elindításához? ? Minden típusú kölcsönt 2% kamattal nyújtunk! kapcsolatfelvételi e-mail cím:accessloanfirm2030@gmail.com

lépjen kapcsolatba velünk a következő címen: accessloanfirm2030@gmail.com

whatapp: +2348029970634

Tekintettel
accessloanfirm2030@gmail.com

Dátum: 2024.09.18

Feladó: belling tell sat

Tárgy: speciálisan programozott betéti kártyák eladók.

Szerezzen VALAMIT ÚJDONSÁGOT új tervezésű, szuperintelligens, speciálisan programozott ATM kártyáink piacra dobásával, amelyek a különböző országok bármely ATM-jénél használhatók és készpénzfelvételre is alkalmasak. pénzfelvételre használható ATM-ből, vagy böngészhet üzletek és üzletek között. Ezeket a kártyákat minden ügyfelünknek és érdeklődő vásárlónknak értékesítjük világszerte. Tranzakcióink érvényesítésére szolgáló okmányos eredeti kártyákat árulunk, a kártya maximális napi felvételi limitje 8000 euró, a nap bármely szakában elérhetőek vagyunk. Megjegyzés: 100%-kal legálisabb, ha egyszeri fizetés ellenőrzi megrendelését. Érintkezés;
E-mail: atmservices44@aol.com
E-mail: atmservices44@yahoo.com
Telegram/Whatsapp: +447771236228

Dátum: 2024.09.17

Feladó: asda services

Tárgy: asdaservices24@gmail.com

100%-os finanszírozásra van szüksége? Pénzügyi igényeit 3%-os kamatláb derékproblémával tudom megoldani. Bármilyen körülmények között is dolgozik, önfoglalkoztató, nyugdíjas, rossz a hitelminősítése, tudunk segíteni. rugalmas törlesztés,
Vegye fel velünk a kapcsolatot az asdaservices24@gmail.com címen
Telegram/Whatsapp: +447771236228

Jelentkezzen most minden típusú hitelre, és sürgősen szerezzen pénzt!
* A kamat 3%
* Válasszon 1 és 40 év közötti törlesztési időt.
* Válasszon a havi és éves törlesztési terv közül.
* A hitelek rugalmasságának feltételei.
Üdvözlettel
asda szolgáltatások

Dátum: 2024.09.16

Feladó: Bobby

Tárgy: loan

Jó reggelt. Mr. és Mrs

Szüksége van kölcsönre Vállalkozás indításához vagy személyes szükségleteinek sürgős teljesítéséhez 1 000 € és 5 000 000 00 € között, minden olyan embernek, aki 2%-os kamattal törleszt. Ha őszinte vagy, megkapod a kölcsönt! Nálunk az ügyfél a prioritásunk, az ő elégedettségük pedig a kötelességem. További információért vegye fel velünk a kapcsolatot a WhatsApp chaten keresztül
információ: +447384297172.vagy E-mail: bobbyander09@gmail.com

Dátum: 2024.09.16

Feladó: Bobby

Tárgy: loan

Szüksége van kölcsönre vállalkozás indításához vagy személyes szükségleteinek sürgős teljesítéséhez? Ha igen E-mail: bobbyander09@gmail.com vagy whatsapp: +447384297172 Szükséges információ

(1) Teljes név:
(2) Kölcsönként szükséges összeg:
(3) Telefonszám:
(4)Időtartam:
(5) Ország:

Bobby Andersen

Dátum: 2024.08.04

Feladó: Mariakovac

Tárgy: Súlyos kölcsönök magánszemélyek között

SÜRGŐS HITELEK

Szia Mr./Mrs. Gyors kölcsön 5.000 €-ról 10.000.000 €-ra 48 óra alatt Minden pénzügyi nehézsége ellenére készen állok a segítségére. A hitelem nyitva áll olyan magánszemélyek és cégek számára, akik képesek tiszteletben tartani a finanszírozáshoz való jogukat és a szerződést, amelyet alá kell írnunk. vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben: mariakovac841@gmail.com
Whatsapp: +48 736 604 289

Dátum: 2024.07.16

Feladó: Borbély Erika

Tárgy: Komoly hitel ajánlat

Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak nehézségek nélküli szembenézése érdekében hitelajánlatot mutatok be a bajba jutott embereknek, vagy azoknak, akik segíteni szeretnének pénzügyi problémáik megoldásában, vagy vállalkozást indítani. 300 000 és 90 000 000 ft közötti kölcsönöket kínálok 1-30 éves törlesztési idővel, maximum 2%-os kamattal, ajánlatomról bővebb információért írjon nekem vagy keressen meg az Email címen: eborbely160@gmail.com

Dátum: 2024.06.06

Feladó: Elena Boglárka

Tárgy: PRIVATE LOAN

Szüksége van bármilyen anyagi segítségre? Személyi kölcsönök; kereskedelmi kölcsönök; lakáshitelek; Vállalkozási hitelek? Mezőgazdasági finanszírozás és projektfinanszírozás? 2%-os kamattal nyújtunk hitelt! Elérhetőség: elenaboglarka@gmail.com

Dátum: 2024.05.30

Feladó: Jaskova Sara

Tárgy: Private Loan

Helló, anyagi problémái vannak? Vannak rendezendő számlái? Kölcsönre van szüksége egy jövedelmező vállalkozás elindításához? vagy más célra? Máshol keres kölcsönt, és csalódott? Ne aggódj kedves barátom. A Douglas Rodgers Finance Company megbízható kölcsönöket garantál egyszerű lépésekkel, hitelellenőrzés nélkül, fedezet nélkül és alacsony 2%-os kamattal.
Forduljon hozzánk még ma

E-mail: jaskovas38@gmail.com

Dátum: 2024.05.27

Feladó: Jaskova Sara

Tárgy: Private Loan

Helló, anyagi problémái vannak? Vannak rendezendő számlái? Kölcsönre van szüksége egy jövedelmező vállalkozás elindításához? vagy más célra? Máshol keres kölcsönt, és csalódott? Ne aggódj kedves barátom. A Douglas Rodgers Finance Company megbízható kölcsönöket garantál egyszerű lépésekkel, hitelellenőrzés nélkül, fedezet nélkül és alacsony 2%-os kamattal.
Forduljon hozzánk még ma

E-mail: jaskovas38@gmail.com

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Új hozzászólás hozzáadása