A pápai római helynökének nyilatkozata lemondásról

2013.02.13

Agostino Vallini bíboros, a pápai római helynökének nyilatkozata a Szentatya lemondását illetően.

„XVI. Benedek pápának, aki minden erejével odaadóan szolgálta az egyházat és atyai törődéssel vezette a római egyházmegyét, szeretetünket fejezzük ki azért a sok ajándékért, amelyet Tőle kaptunk: Krisztusnak és az egyháznak szentelt életéért, az Evangélium hirdetéséért végzett elkötelezettségéért, az ember és méltósága iránt mutatott szeretetéért, a szegények támogatásáért, akiket mindig segített és védelmezett” – írja Agostino Vallini bíboros nyilatkozatában Benedek pápa február 11-én tett lemondását követően.

„A bíborosok meghatódottsággal és csodálkozással vették a Szentatya döntését, amelyet mindannyian mély hittel fogadnak be. Kifejezzük továbbá szeretetünket és az egész egyházmegye imáiról biztosítjuk a Szentatyát, hogy az Úr békéje és öröme által tudja szemlélni péteri szolgálatának és az egyházért tett törekvéseinek gyümölcseit” – olvasható még Vallini bíboros nyilatkozatában.


Vatikáni Rádió/Magyar Kurír